Archive for the ‘SAJTÓMEGJELENÉSEK’ Category

A cikk IDE KATTINTVA pdf-ben olvasható!

 

Mosolyt csalni a gyermekek arcára…igen, nagyon jó dolog! Ezen a jeles eseményen jómagam is részt vehettem:)

A Vác Online regionális hírportál szerkesztősége és a Fónay HUMÁNIA Társulat 2011. december 10-ére közös jótékonysági akciót szervezett. Az akció keretében maga a Mikulás és kedves kis manója látogatta és ajándékozta meg az ünnepeket a váci Jávorszky Ödön Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályán tölteni kényszerülő gyermekeket.

 

Az eseményen jelen volt dr. Kampós Katalin osztályvezető főorvos asszony is, aki az osztályon lévő gyermekek és szüleik nevében is megköszönte a látogatást és az ajándékozást.

A gyermekek nagy örömmel fogadták a nagy szakállú Télapót, aki egy-egy mikuláscsomaggal ajándékozta meg őket. Hűséges manócskája pedig minden gyermeknek gyümölcsöt osztott.

A szerkesztőség munkatársai nevében ezúton is szeretném megköszönni a kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának, dr. Kampós Katalinnak, valamint az osztályon tartózkodó gyermekeknek és szüleiknek, hogy fogadták Mikulásunkat, az ő manócskáját és messze földről hozott ajándékaikat!

Magam is apuka vagyok, így tisztában vagyok azzal, hogy a beteg gyermek arcára mosolyt csalni nem könnyű feladat, de szívből remélem, hogy mostani akciónkkal sikerült néhány örömteli percet szerezni az itt ápolt gyermekeknek.

Ezúton valamennyi, a kórház Csecsemő- és Gyermekosztályán lévő kis betegnek azt kívánom, hogy mielőbb, gyógyultan térjenek haza az egészségügyi intézményből!

Végül pedig – de nem utolsó sorban – ezúton is szeretnék köszönetet mondani az akció két támogatójának: a váci TESCO Hypermarketnek, valamint a váci I. Sziróti Óra-Ékszer Szalonnak!

Ugyanekkor köszönetemet fejezem ki A Fónay HUMÁNIA Társulat vezetőjének, Góczán Zsoltnak és az akcióban közreműködő színészeknek – név szerint: Nábelek Anitának, Smál Gábornak, valamint Pankotay Péter színművész úrnak, a Madách Színház tagjának.

Huszár Károly

(Tarics Péter cikke)

A Magyarock Dalszínház nagy sikerrel játszotta Komáromban a hét végén Másik Lehel és Vizeli Csaba Fehérlaposok című rockoperáját, amely a Csehszlovákiából Magyarországra hurcolt felvidéki kitelepítettek viszontagságos sorsát eleveníti fel. A produkció ősbemutatóját a Felvidéki kitelepítettek és deportáltak X. országos találkozóján tartották a komáromi Kecskés László Társaság szervezésében.

 

Természetesen nem véletlen, hogy Trianon emléknapjához, az összetartozás napjához kötődött a produkció bemutatása, hiszen beszélnünk kell a témáról, mert a magyar történelem szerves része. Az időjárás nem kedvezett, hiszen – bár a hét végén három előadás volt – a szabadtéri produkció egyikét félbe kellett szakítani. A hangulat mégis kitűnő volt, a június 4-i díszbemutatón nagyon sokan jelen voltak a kitelepített családok képviselői közül is. Az előadást Vizeli Csaba rendezte, a főbb szerepeket pedig Varga Miklós, Pankotay Péter, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Bodnár Vivien, Gerdesits Ferenc alakította. A díszlet Siklósi József Ybl Miklós-díjas építész munkáját dicséri.

 
– A darab megírásával legfőbb célunk az volt, hogy a kitelepítettek családjának harmadik nemzedéke is megismerhesse azt az igen kemény időszakot, amelyet szüleik, nagyszüleik átéltek a deportálások és kitelepítések következtében – nyilatkozta lapunknak a darab szerzője és rendezője. Hozzátette: Ehhez természetesen olyan műfajt kellett találnunk, amelyet a mai fiatalok könnyebben befogadnak és megemésztenek. Mint mondta, ez a műfaj a zenés színpad, konkrétabban a rockopera. A szerző-rendező pozitívan értékelte a produkció bemutatását. Azt mondta: szándékunk megvalósítása sikeres volt, hiszen a könnyes szemekből és a gratulációkból egyértelművé vált, hogy a közönség elfogadta, megértette azt a mondanivalót, amit az előadáson keresztül üzenni szerettünk volna. – Számunkra ez a legnagyobb elismerés – fogalmazott lapunknak Vizeli Csaba.

 
Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Szőcs Géza kulturális államtitkár is, aki többek között azt mondta: Furcsának tűnhet ilyen szomorú eseményt Komáromban rockoperával ünnepelni, de a zene és a dal segíthet feldolgozni a történelmi tragédiát.
Az ünnepi előadást megelőző megemlékezésen jelen volt Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője is, aki komáromi nagyszülei révén pontosan tudja, mit is jelent a kitelepítés.
Szijjártó beszédében kifejtette: mindenhol, ahová magyarokat vittek, vagy áthelyezték fejük fölött a határokat, ott magyar jelenlét, egy kis darab magyar haza van. Hozzátette: immáron ott is marad örökre. Ha közjogilag részekre vagyunk is szabdalva – mondta Szijjártó –, mégis egy erős, egységes, emelkedő nemzetként emlékezünk.

 

(Klániczáné Erdőhegyi Karolina cikke)

Tavaly év végén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei BarátiTársaság évzáró ülését tartotta Budapesten. A megyénkből elkerült, és az itt élő emberek kapcsolattartása, összetartozása, a szülőhelyhez, az iskolához való ragaszkodás és szeretet hozta létre ezt a társaságot.

Nagykállóból kilencen, a Baráti Társaság tagjai vettünk részt az ülésen. Nagy Gusztáv titkár úr nagy örömmel fogadott bennünket. Dr. Pucsok József elnök úr nyitotta meg az összejövetelt és beszámolt az év tevékenységeiről, eredményeiről.

Az értékelés után Pankotay Péter, a Madách Színház művésze köszöntötte földijeit és gyönyörű műsort adott számunkra. Csodálatos operett dalokat énekelt, persze a Csárdáskirálynőből is, aminek férfi főszerepét ő játssza a nyíregyházi színházban, mint vendégművész. Nagy öröm volt számunkra, hogy Pankotay művész úr tehetségén kívül a személyes varázsát, kedvességét, közvetlenségét, lokálpatriotizmusát is megismerhettük.

Gyerekkorát Nyíregyházán töltötte, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett, édesapja Pankotay István, a nyíregyházi színház első igazgatója volt, édesanyja Halmi Zsuzsa nagykállói, majd nyíregyházi pedagógus, a nyíregyházi gyermekszínjátszás megteremtője. Érthető teháta művész úr ragaszkodása és szeretete Nyíregyháza és Szabolcs megye iránt. A művészúr édesanyja velünk együtt élvezte a műsort.

A fellépést finom vacsora, jó hangulatú beszélgetés, közös éneklés és tánc követte. Köszönjük a volt és jelenlegi polgármester urak segítségét, reméljük még sokszor találkozunk megyénkbeli neves emberekkel!

 

 

(Szabolcsi Richárd cikke)

A Madách Színház fiatal művésze már nem csak énekel és játszik, hanem – ettől az évtől kezdve – tanít is. A nyíregyházi közönség augusztus első hetében Sóstón, a Barbizon Színpadon találkozhat vele ismét.    

 

– Mikor léptél fel utoljára Nyíregyházán?

– Legutóbb a Móricz Zsigmond Színház Csárdáskirálynő című előadásában találkozhatott velem a nagyérdemű. Örömmel mondhatom, hogy a szűkebb pátriám közönsége szeptembertől ismét láthat, hiszen Tasnádi direktor úr felújítja ezt az előadást. Mindig öröm, ha itthon játszhatok olyan remek kollégákkal, barátaimmal, mint Kuthy Patrícia és Illyés Ákos. Persze a sort lehetne még folytatni. Egyébként sajnos ritkán vagyok Nyíregyházán. Természetesen jövök, amilyen gyakran tudok, hiszen az édesanyám a mai napig itt él.

– Tervezed új szólólemez megjelentetését?

– A főként klasszikusokat tartalmazó lemez után, azt kell, hogy mondjam, igen. Bár még a projekt elején tartunk, de a Dolce Duetto nevű formációnkkal – amit Kiss Éva Evelyn kolléganőmmel közösen alkotunk, és amellyel a most divatos „crossover” stílust képviseljük – elindultunk a lejtőn. Nagyon remélem, hogy fölfelé. Nemsokára talán sokan hallhatnak, láthatnak majd bennünket.

– A Bal Négyes Páholy névre keresztelt – egykor barátaiddal közösen alapított –formáció működik még?

– Örömmel mondhatom, hogy igen. Kisebb szünet után újból megalakult a mi kis színházunk. A közönséggel napi szinten szeretnénk ápolni a kapcsolatot, ezért már egy saját honlapot is létrehoztunk. A régi lelkesedéssel vetettük bele magunkat ismét a munkába. Olyan produkciókat játszunk, amik számunkra hamisítatlan értéket képviselnek. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az előadások magas színvonalúak legyenek. Egyre jobban érezzük a minőségi színház hiányát a szakmában. A célunk, hogy ezen változtassunk, és a nézőknek igényesen megalkotott előadásokat mutassunk be. Remélem, nemsokára itthon is felléphetünk.

– Budapesten ettől az évtől kezdve egy színi stúdiót is vezetsz. Mióta érdekel a tanítás?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a jövő nemzedéke kötődjön a művészetekhez, ezen belül a színházhoz. Valószínű nem lesz mindenkiből színész, aki a stúdióba jár, viszont a munkatársaimmal azon dolgozunk, hogy a diákjainknak megmutassuk a világ szépségeit, beleértve a színházat is. Ennek a szeretetére akarjuk nevelni őket. A tanítás sem áll tőlem nagyon messze, hiszem a szüleim pedagógusok is, amellett, hogy a színház volt mindig az életük középpontjában. Így mondhatni, hogy mind a színészet, mint a tanítás nagyszerű világát szülői örökségként kaptam.

– A Madách Színház tagjaként Andrew Lloyd Webberrel több alkalommal is találkozhattál. Milyen benyomásokat szereztél a Mesterről?

– Többször volt alkalmam találkozni vele. Ezek a pillanatok nagy hatással voltak a szakmai fejlődésemre. Sokat köszönhetek azoknak a szerepeknek, amiket az ő előadásaiban játszhattam. Mindig különleges élmény és elismerés egy ilyen ismert emberrel együtt dolgozni. A jövőben várom a további lehetőségeket, és élni is fogok velük, ebben biztos vagyok.

– Hogyan alakul a munka és a pihenés szempontjából az idei nyarad?

– Mint már említettem, a Bal Négyes Páholyt újraindítottuk. Ez most nagyon sok időt és energiát kíván, de végre olyan emberekkel dolgozom együtt, akiknek a színház annyira szívügyük, mint nekem. Emellett további fellépéseknek, felkéréseknek is eleget teszek. Kevés idő marad a pihenésre. Idén hosszabb nyaralást nem is tervezek. Kis hazánk csodás tájaira szoktam pár napra elvonulni a város zajától. A nyugalom és az aktív pihenés után feltöltődve, újból friss erővel vetem bele magam a munkába.

– Hamarosan Nyíregyházán mutatjátok be a Charley nénjét.

– Nagyon örültem a Pódium Színház felkérésének, hiszen remek lehetőséget jelent (a) számomra Topplebee ezredes karakterének a megjelenítése. Sokat mókázhatok is, remélem a közönség örömére. Ezzel az előadással egyébként – hála Istennek – már sokszor felléptünk. Bevallom, nem is számolom, hányszor öltöttem magamra eddig az ezredes jelmezét.

– Mivel töltöd a szabadidődet, amikor Nyíregyházán jársz?

– Imádok Sóstón sétálgatni. Sokszor felvillannak ilyenkor a gyerekkorom emlékképei. Gyakran elgondolkozom azon, milyen nagy utat tettem meg idáig. Leállni azonban nem lehet. Tudom, hogy a java csak most következik.

(Láng Zsófi cikke)

PANKOTAY PÉTER VEZETI A HELYI SZÍNISTÚDIÓT

 

Februártól a Madách Színház népszerű énekes-színművésze, Pankotay Péter vezeti a helyi színistúdiót. A művészeti vezető a rákosmenti tanulókat nagyon tehetségesnek tartja, és bízik benne, hogy profi kollégáival sikeresen fel tudják készíteni műhelyükben a lelkes színészpalántákat.

 

– A stúdió szeptember óta működik, a művészeti vezetésre februártól kértek fel. Nagyon örültem a megkeresésnek, hiszen régóta izgatott a gondolat, hogy a színházművészet és az énekesi pályám mellett ilyesmivel is foglalkozzam.

Most nagyon jókor ért a felkérés, örömmel vállaltam – kezdte Pankotay Péter színművész. Az új művészeti vezető tehetségesnek tartja az ide járó fiatalokat.

– Két korosztályban tanítunk. A kisebbek a 6-12 évesek, a nagyobbak pedig a 13-18 évesek. Úgy látom, mindenki tehetséges és igyekvő, bár heti egy alkalom nagyon kevés ahhoz, hogy komoly munkát tudjunk végezni. Ez itt nálunk nem egy színészképző. Mi inkább műhely vagyunk, előkészítő a későbbi színi tanulmányokhoz. Kiváló színházi emberekkel, köztük Becsei Györggyel és Ruzicska Lászlóval szeretnénk megismertetni a gyerekeket a színházzal, a színészettel. Lássák, milyen munkák folynak egy valódi teátrumban. Olyan ismereteket, fortélyokat tanulhatnak el, amit sem az iskolában, sem a televízióból nem tudhatnak meg – tette hozzá Pankotay.

A művészeti vezető a műhelymunkáról és a leendő fellépésekről is beszélt.

– Tavasz végén mutatkoznak majd be a tanítványok. Az egyik komoly lehetőség a Budapesti Operettszínházban májusban megrendezendő Peller-esten lesz, amelyen a növendékeink kétszer öt percben megmutathatják, mit tudnak. „Hazai porondon” pedig júniusban, a művelődési ház mellett felállított színpadon adnak majd elő az év során tanultakból. Ez lesz a vizsga.

(Sz.Kántor Éva cikke)

A Made in Hungária után ismét Nyíregyházán játszik Pankotay Péter, a Madách Színház művésze, aki jószerével a Móricz Zsigmond Színházban nőtt fel, hiszen édesapja az önálló társulattal nem rendelkező teátrum igazgatói  tisztét töltötte be, szolgálati lakásuk pedig az épület szomszédságában állt. A Mandala Dalszínház tagjaként részese volt az első sikereknek: a József és a bűvös kabátnak, a Légy jó mindhalálig című musicalnek. Nemrég az Operettszínházzal a Dr. Bőregér című darab előadására Japánba utaztak.

 

Hogyan fogadták ott az operettet? – először erről faggattam.

Nem először turnéztam az Operettszínházzal Japánban. Minden nap játszottunk, összesen 14-szer mutattuk be a művet, úgyhogy elég kemény volt.

Az első hetet Tokióban töltöttük, utána sokfelé megfordultunk az országban. Nekem ez a negyedik ott-tartózkodásom, ezért már ismerősként jártam-keltem. Az első turnén is ott voltam velük 1996-ban. Sok idő nem volt nézelődésre. Amikor visszafelé jövet leszállt a gépünk Londonban, az első üzenet Tasnádi Csabáé volt, hogy játsszam el a Csárdáskirálynő című nagyoperett Edvinjét, ezúttal szűkebb pátriámban, magyarul. Szerencsére márciusban nem játszom olyan sokat Pesten, így el tudtam vállalni a felkérést. Mindig nagyon jó itthon játszani.

Úgy tudom, ezt a szerepet Európa más országaiban is játszottad különböző nyelveken.

Valóban. Ez az ötödik variáció, amit játszom a Csárdáskirálynőből. Érdekességként meg kell jegyeznem, hogy főiskolásként először németül játszottam Düsseldorfban Halasi Imre rendezésében az Operettszínházzal. Ugyanebben a rendezésben Pesten is játszottam magyarul, aztán amikor főiskola után Kerényi Miklós Gábor szerződtetett, akkor az ő rendezésében adtam elő németül. Ezután Rómában egy Opera Stagione nevű együttesben énekeltem olaszul.

Te leszel a sanzonettbe szerelmes hercegi sarj, akinek liaisonját ellenzi a mamája. Ki játssza majd szerelmed tárgyát?

Horváth Margit, Hugi, akit sokszor hallottam már énekelni. Kiváló színésznő, megállná a helyét ő is az Operettszínházban. Nagyon örülök, hogy egy ilyen kiváló hangi adottságokkal rendelkező partnerem lesz. Ez egy operai minőségű zene, ilyen hangot igényel főként a bonviván és a primadonna részéről. Annak is örülök, hogy (talán még nem fordult elő eddig Nyíregyházán) egy 16 tagú zenekar kísér bennünket élőben. Ez is nagyon újszerű dolog, s jó az ilyenekben benne lenni.

Hosszú távon te az opera irányába kívánsz tendálni. Hogyan haladsz ebben?

Vannak ilyen próbálkozásaim. Voltak már kisebb koncertjeim: operai keresztmetszeteket mutattam be. A probléma az, hogy az ember benne van a mókuskerékben. A Madáchban négy szerepet alakítok más műfajban, s ez meglehetősen kimeríti az embert. Úgy érzem, az operának is eljön az ideje az életemben.

Szabadúszó vagy?

Abszolút. Azóta, mióta négy éve eljöttem az Operettből. Bár most úgy tűnik, visszasodort az élet ismét oda. Meglátjuk, jövőre mi lesz. Bár most a színházak nehéz helyzetben vannak, de remélhetőleg ez a műfaj annyira kiváló exportcikk és annyira magyar, hogy nem lehet megszüntetni.

Hogyan haladtok a próbákkal?

Bár most egy kicsit más szövegkönyv alapján készül, egy kicsit másfajta átirat, mint amiben eddig játszottam, de azért olyan sokszor énekeltem már, hogy nem okoz különösebb gondot a próbafolyamat. A táncosok is nagy energiákkal készülnek, úgy tűnik, egy nagyon jó előadásnak nézünk elébe.

Miben tér el az általad eddig játszott verzióktól ez a mostani?

Ahány rendező, annyiféle rendezési mód, és annyiféle átirat. A Tasnádi fivérek hűek maradtak a Békeffy-Kellér átdolgozáshoz, amiben Honthy Hanna és Feleki Kamill játszott. Nem lesz természetesen három és fél óra, ahogy annak idején játszották, de erős vonalat képvisel Edvin édesanyja, Cecília és Miksa figurája. Az eredeti német változatban a szerelmesek dominálnak, és Bóni, a táncos komikus. Eredetiek a humoros részek is. Bármennyire is szidják az operettet, a téma ma is időszerű, sőt, egyre nagyobbak az emberek között az anyagi különbségek. Minden dolog életszerű a műben, de tíz centivel a föld felett játszódik, ettől operett, s ezt igénylik az emberek.

A te világodnak mennyire felel meg ez a műfaj?

Jó kérdés. Valamikor igen, van, amikor kevésbé. Eléggé hangulatember vagyok. Van, amikor engem is elkap a hév. A darabban is van egy rész, amikor majdnem az őrületig fokozódik Edvin állapota. Az operett nagyon közel áll hozzám, hiszen ezen a zenén nőttem fel. Sokféle zenét szeretek, ez is egy nagyon míves muzsika. Örülök, hogy itthon ezt az oldalamat is megismerhetik most, hiszen eddig a rockos, musicales vonalat hallhatták. Nyíregyházán több időnk van a darab kidolgozására, mint Pesten. Komoly műhelymunka folyik, ami a mai világban nem jellemző. A tenor hangfajból kevés van az országban és a világban, ezért meg kell becsülni ezt az adottságot. Ha igény van rá, énekelni kell ezeket a kiváló műveket.

Bár a magam részéről hellyel-közzel képben vagyok, de azért mondd el, miben játszol!

A Madáchban Az Operaház fantomjában, a Volt egyszer egy csapatban, ami szintén Webber-darab, a Chicagoban, a Te édes, de jó vagy, légy más című négyszereplős musicalben, az Operettben a Dr. Bőregérben, s ha minden igaz, lesz még egy bemutatóm a Ruttkai Éva Színházban, prózai darab, de erről még korai beszélni. Emellett állandó operett koncertek résztvevője is vagyok. Az a lényeg, hogy a háttér rendben legyen, s akkor lehet dolgozni. Akármerre is játszunk, mindenütt nézők vannak, akik ugyanúgy elvárják a minőséget, s mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy meg is kapják.

(Havasi Renáta cikke)

Bár későn érő típusnak vallja magát, gondolatai már most figyelemre méltók, megfontolandók. Tehetség és szorgalom? Pankotay Péter ebben hisz. Estéről estére a színpadon láthatjuk, amint befektetett munkája meghozza gyümölcsét. Erről árulkodik előző évadja is.

– Minimális szünet után – hiszen tavaly júniusban és júliusban is játszottuk a Fantomot -, augusztus végén már kezdtük is próbálni A cirkuszhercegnőt Kecskeméten. Több mint harmincszor ment az előadás, szerette a közönség, és én is.

- Ennek ellenére mostanában sokan csak legyintenek az operettre, mondván, nem túl bonyolult műfaj, és az alsóbb
réteg szórakozásának tekintik.

- Szomorú, mert ez is a fiatalok műfaja valamilyen szinten. A musicalben is erősen fellelhetők közép-európai operett gyökerek, ráadásul kiváló zeneszerzőink vannak, elég csak Kálmán Imrére, vagy Lehár Ferencre gondolni. Utóbbit Puccini mellett emlegetik. Operett-musical szakon végeztem a főiskolán, és manapság – az Operettszínházon kívül – kevés lehetőség van operettben játszani. Nem is nagyon van műsoron, pedig vidéken tapasztaltam, hogy a közönség hálás érte. Ráadásul nem csak idősek, hanem rengeteg fiatal is van a nézők között. Külföldön sokkal jobban megbecsülik, tudják, hogy magyar műfaj, így mindig teltház van, ha magyarok játszanak. Meg kellene találni az egészséges arányt, hiszen zeneileg nagyon értékes darabokról van szó.

- A premierek sorában egy musical következett.

- Elég sűrű volt az ősz. Novemberben mutattuk be a Te édes, de jó vagy, légy más! című négyszereplős kamaramusicalt a Madách Színházban. Az első szerelemtől a halálig életképeket jelenítettünk meg. Ács János, mint rendező, nagyon jól kezelte az embereket, jó volt vele dolgozni. Nem csak az évadban, hanem az életemben is fontos állomást jelentett ez a munka. A darab repertoáron maradt, ősszel ismét lesznek előadások.

- Pedig a szakmai kritika nem fogadta túlzottan a kegyeibe!

- Abszolút szubjektív a kritikus véleménye is. Mindenkinek a saját dolga, hogy mit mond, vagy mit képzel a darabról, én nem tartom ezeket hitelesnek. A néző véleményére sokkal többet adok.

- Majd jött a Miss Saigon…

- Decemberben, Győrben. Tíz éve Szegeden láttam az ősbemutatót. Akkor még nagyon fiatal voltam, de most elért a sors keze, és eljátszhattam Christ, az amerikai katonát, aki beleszeret a vietnámi lányba.

- …és zárásként a Fantomot követően egy újabb Webber darab a Madách-ban, május végén.

– A Volt egyszer egy csapat a Beautiful game című, focistákról szóló musicalből készült, picit átírva, Bródy János
magyarszövegeivel. A 60-as évek végén játszódik Írországban. Az akkori protestáns-katolikus (sajnos máig tartó) viszályról szól. Az én szerepem Frank, aki az egyetlen protestáns a katolikusok között, s ezért valamennyire ki is közösítik. Őt választja a katolikus csapatból Christine, akivel elég vadregényes módon jönnek össze. Egy tüntetés kellős közepén egy kedves kis piros mini Morrisban találnak egymásra. Abban a jelenetben elmondják, hogy bár különbözőek, mégis megpróbálnak együtt boldogok lenni, és túltenni magukat az előítéleteken. Erről szól a darab is. Mindannyian mások vagyunk, de meg kell próbálnunk egymás mellett létezni.

- Sikerül?

– Frank elég karakánul megoldja: szerelmével kivándorol Amerikába, ami még mindig jobb, mint tragikus módon meghalni a viszálykodásban. Mindenki döntse el maga, hogy ez jó megoldás, vagy menekülés. Ők legalább megpróbáltak emberek maradni, boldogan élni. Ez a téma valamennyire időszerű ma is, hiszen mindenki keresi a maga boldogságát. Látványos előadás jó koreográfiával, és Kentaur díszleteivel. Ráadásul ősbemutatóról van szó, amiben mindig öröm benne lenni.

- Nem mennek el az előadások túlzottan a látvány felé?

– De, abszolút, főleg a musicalek. A mai moziorientált világban, ahol az emberek a vásznon megkapnak mindent, mi szem szájnak ingere, ezt igénylik a színházakban is. Persze nem lehet teljesen megvalósítani, és a színházat nem is szabad igazán összehasonlítani a mozival. Sokan megpróbálták Az operaház fantomja estében, szidták vagy éppen dicsérték az előadáshoz képest, én nem hasonlítanám össze. Filmen sok mindent meg lehet csinálni, biztos, hogy maradandóbb is, merthát megőrzi a szalag, vagy mostmár a DVD, én mégis színházpárti vagyok. A kígyózó sorok is azt bizonyítják, hogy a színház varázsát nem lehet pótolni. De ez egy ilyen világ. Az emberek igénylik a show-t, és a zenés darabok próbálnak is nyitni erre.

- Lehet ezt még fokozni?

– Nem tudom, mennyire lehet überelni. Sikere van a show-musicaleknek, kell is játszani őket, de igény van a négyszereplős Te édes, de jó vagy, légy más!-hoz hasonló előadásokra is, amit a színészek játéka, egyénisége visz el, amikor csak saját erőnkkel és tudásunkkal nyújtjuk azt, amit más 60 tagú kórussal, és 100 tagú zenekarral. Ezt is lehet élvezni.

- És a kötelező megjelenéseket, a fogadásokat, az interjúkat?

– Szükség van rá, akár élvezi az ember, akár nem. A szakma velejárója főleg, ha ilyen darabokban játszik az ember. Egy színész szereti, ha hívják, nem véletlenül van ezen a pályán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem. Jó, hogy a mai tévéközpontú világban legalább ezáltal tudnak rólunk.

- Hiszen a címlapok másoknak jutnak…

– Ezek átmeneti dolgok. Még pár évig eltart, aztán meglátjuk, mi lesz. Nem húzódik a végtelenségig. Én nem irigylek senkitől semmit, főleg attól nem, aki a tudása által kerül bizonyos pozícióba. Azt megtartani nehéz igazán. Mindig azt mondom, hogy a befektetett munkának eredménye van. A miénk egy hosszú távú pálya, és én nem vagyok egy korán érő típus. Amit dolgoztam, tanultam, szépen lassan beérik, és kamatoztatni tudom. Természetesen akkor, ha lehetőséget adnak rá. Hiszen egy adag szerencse, és megfelelő helyzetek is kellenek ahhoz, hogy az ember meg tudja mutatni a tudását.

- Azt kapod a színészettől, amit vártál?

– Tisztában voltam vele, mire vállalkozom, hiszen Nyíregyházán édesapám volt a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, ami akkor még befogadó színházként működött. A kórház levegője után a színházé volt az első, amit szívtam. Megfertőzött, nem is nagyon volt menekvés. Minden örömével, bánatával, szeretetével és gyűlöletével hozzám tartozik.

- Nem bántad meg, hogy a fővárosba jöttél szerencsét próbálni?

– 20 éves voltam, amikor eljöttem otthonról. Szükségét tartottam, hiszen ez egy Pest orientált ország. Ha képezni akarja magát az ember, és tovább akar lépni, akkor nincs igazán más választása.

- Vendégként sokat játszottál külföldön is. Soha nem akartál kiszerződni?

– Lett volna lehetőségem Németországban, a Nyomorultakban, a kórusban játszani, csak közben fölvettek a főiskolára, és akkor ez már nem volt téma. Harmadévesen főszerepet kaptam az Operettszínházban, A csárdáskirálynőben, amivel nyugati turnén is voltunk, még olaszul is játszottam később. Az Operettel bejártuk a fél világot, és úgy gondolom, más egy nívós pesti színház tagjaként külföldön játszani, mint kiszerződni. Bár sokan megtették, aztán vissza is jöttek.

- A vidéki színházakat szokták en suite-ként emlegetni, mégis van, hogy a Madách-ban is egy hónapig egyetlen
darabot játszotok.

– Valamennyire már nálunk is en suite van, és ekkor megtapasztaljuk, hogy ez egy másfajta igénybevétel. A darabot nem unhatjuk meg, mert estéről estére minőséget kell produkálni. Meg lehet találni ebben is a szépséget, hiszen azt csinálom,amit szeretek – igaz, sokszor egy héten. Ha tudok regenerálódni, akkor nincs gond. Egy kis erősítés, futás, úszás, szauna… Ahogy az öregek mondták: csak egészség legyen! Bírni kell szuflával.

- Az erőre szükség van, hiszen útjára indítottátok a Musical varázst is a Budapest TV-ben.

– Adódott egy lehetőség népszerűsíteni a műfajt. Egykori kollégám, Horváth Tamás a BPTV-ben vezet műsorokat, így havonta egyszer, szombat este jelentkezünk. Népszerű, és valamennyire divat is lett mára hála isten a musical. Olyan fiatal tehetségeket is bemutatunk, akiket nem nagyon lehet látni a képernyőn – bár azokat sem nagyon lehet, akik az úgynevezett musical-topon vannak. Pedig a tévés megjelenés semmivel sem hasonlítható össze.

- És még van más ötlet is, igaz?

– A székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszik Váradi Eszter Sára színésznő, akivel nyolc éve ismerjük egymást, és most jutottunk el oda, hogy az énekesi adottságainkat kihasználva egy lemezt, egy saját produktumot próbáljunk készíteni. Mindig voltak párosok, akik közel álltak az emberek szívéhez – gondoljunk csak Balázs Klárira és Korda Györgyre.

- Ti milyen dallamokkal próbáltok belopózni a szívekbe?

– A 60-as – 70-es évek slágereivel, friss hangszerelésben. Annyi jó szám született akkoriban, hogy szinte kimeríthetetlen a magyar tánczene kincsestára. Nagyszerű írók, szövegírók alkottak a mai napig aktuális és kedvelt dallamokat. Ezekből fogunk válogatni. Megpróbáljuk, és reméljük, szeretni fogja a közönség.

- Egyéb közeli terv?

– Ugyancsak Eszterrel megalakítottuk a Bal Négyes Páholy nevű társulatot, melynek első bemutatója Huszka: Lili bárónő című operettje volt szeptember elején az újonnan megnyílt pesthidegkúti Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központban.

- Barátságok és közös munkák ilyen jól megférnek egymás mellett?

– Mondják, hogy színészetben nagyon nincsenek barátságok, ezt sajnos én is meg tudom erősíteni. Ritka az igazi barátság, és az is inkább férfi és nő között. Mahó Andreával például már a Fantom előtt ismertük egymást, de akkor lett szorosabb a kapcsolatunk. Jó barátságban vagyunk azóta is, és ő az egyik partnerem a Miss Saigonban, ami fontos, mert nem mindegy, hogy kivel játszol. Büszke vagyok rá, mert két éve csak a tehetségével és szorgalmával lépett elő a semmiből, és a sikere a mai napig tart. A tehetséget meg kell becsülni, élni kell vele, és fejleszteni. Jól sáfárkodni a ránk bízott talentumokkal… Ő ilyen, és én ezért becsülök valakit.

- És hogy állsz önmagaddal?

– Hiszek magamban, és ez nem nagyképűség, hiszen önmagunktól működik a dolog. Az ars poétikámnak is mondható, hogy minden reggel bele kell tudni nézni a tükörbe. Úgy kell élnünk, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz, legyen tartásunk! Embernek kell maradni mindenképpen.

Operettdalokból készült összeállítással köszöntötte az Ezüstkor a solymári nyugdíjasokat október első hétvégéjén, az Idősek Világnapján. Az előadás apropóján többek között arról faggattuk a két fellépőt, Váradi Eszter Sárát és Pankotay Pétert, hogy tapasztalataik szerint mennyire élő, életképes műfaj ma az operett. A fiatal művészek beszéltek a Pesthidegkút-Ófalun nemrég útjára indított új, zenés színházi produkcióról is, melynek – a Búcsún fellépett, s a lapunkban múltkor már bemutatott Mahó Andreával együtt – ők is aktív részesei.

Egy időseknek rendezett operettműsor után beszélgetünk, kézenfekvően adódik hát a kérdés: mennyire élő műfaj ma az operett?

Pankotay Péter: Mindig elmondják, hogy az operett a sír szélén áll, de szerencsére a tapasztalat nem ezt mutatja. A műfajnak az a titka, hogy – mint minden más területen – időről időre fiatalítani kell, hiszen a legtöbb darab amúgy is fiatalokról szól.

Készült egy felmérés, amiből kiderült, hogy nemcsak az 50-60 felettiek közt örvend nagy népszerűségnek az operett, de a 20 év alattiak körében is. Amúgy Kálmán Imrét vagy Lehár Ferencet Puccinivel egy sorban szokás emlegetni, és mindenütt úgy tartják számon az országot, mint az operett őshazáját – a magyar operettnek ezt a tekintélyét meg kell őrizni. Bár itthon divat lefitymálni, szerintem ezt a műfajt is lehet magas szinten művelni.

– Ti magatok, fiatal színészekként hogyan keveredtetek az operett műfajába?

Váradi Eszter Sára: Eredetileg prózai színész akartam lenni, de nem vettek fel a főiskolára, ezért egy kicsit megsértődtem, és úgy döntöttem: akkor csinálok majd valami mást. Úgy kellett visszatartania az énektanáromnak, aki éppen az Operettszínház épületében tanított. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy hányan színészkednek főiskolai végzettség nélkül, és azt ajánlotta, hogy nézzek be az Operettszínház stúdiójába. Így aztán odakerültem, ott is végeztem, de igazából sosem akartam egy műfajnál leragadni. Máig úgy vagyok vele, hogy ha sok prózát játszom, akkor vágyom valami zenés szerepre is, és viszont. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert valóban mindenféle műfajt játszhatok, és én ezt szeretem.

P. P.: Nekem nagy álmom volt létrehozni egy saját társulatot, illetve egy operett-előadást, ezt az indíttatást már kicsi koromtól, a családomból hoztam. Nyíregyházán kerültem kapcsolatba a zenés színházzal, és amihez az ember egyszer – főleg kis korában – kedvet kapott, attól nagyon nehezen távolítható el. Így megfogott ez a dolog, aztán elindultam a musical irányába – akkor az volt az „egyenesebb út”. Gimnázium után Pestre jöttem, Toldy Máriához jártam stúdióba, majd felvettek a főiskola operett-musical szakára, ahol azt mondták, hogy szép, klasszikus hangom van, érdemes foglalkozni vele. És mivel közismerten nagy tenorhiány van, nekem pedig pont ez a hangfekvésem, már főiskolás koromban szerepeltemaz Operettszínház több darabjában. A következő években az élet a Madách Színházba sodort, de nem maradtam hűtlen az operetthez sem. Ezt igazolja a Bal Négyes Páholy nevű szerveződésünk is, amit a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában indítottunk el. Ottani partnereim közt szerepel Mahó Andrea, Váradi Eszter Sára is; nagyon jó kis csapat alakult ki, fiatalokból.

V. E. S.: Az Operettszínházban egyébként meglehetősen magunkba szívtuk az operett szeretetét, nap mint nap látva a nagy elődöket – Németh Marikát, Zsadon Andreát, vagy Oszvald Marikát, aki ugyanúgy szubrett volt, mint ami az én szerepköröm is. Nekem egy csoda volt, amit csinált, a mai napig ő a példaképem, és próbálok hozzá felnőni. Azt, hogy az operett milyen élő műfaj, az is mutatja, hogy folyamatosan hívnak fellépni – és énekelhetünk akármilyen gyönyörű musicaleket, világslágereket: ha az emberek meghallják, hogy „Te rongyos élet!”, „Ringó vállú csengeri violám”, látom, hogy felderülnek a szemek, mert ez a miénk. Ez annyira igazi, virtusos műfaj, hogy hiába próbálják Ausztriában vagy Németországban utánozni, képtelenek rá. Ez csak a miénk, magyaroké, ezért a műfaj megőrzése a mi feladatunk is.

– Úgy tudom, a közönség is elismerte, hogy sikerült felnőnöd ezekhez a szerepekhez: erről tanúskodik a Vörösmarty Színház 2002-es közönségdíja, 2004-ben pedig a Fejér Megyei Hírlap Aranyalma díja, amit szintén a közönség szavazatai alapján adtak át.

V. E. S.: Ez így van, és külön öröm, hogy ezt a díjat én kaptam meg először. A Fejér Megyei Hírlap akkor alapította ezt az elismerést, és azért volt nagyszerű, mert valóban a nézők szeretetét tükrözte. A lapban megjelöltek három embert, akikről úgy gondolták, hogy szakmailag valami nagy dolgot tettek az elmúlt évben a megyében, és az olvasók szavazatai alapján lettem én a díjazott. Mindig nagyon jó érzés ilyen visszajelzést kapni a közönségtől.

– Mindketten énekes színészek vagytok – milyen arányban oszlanak meg az elfoglaltságaitok a musical és az

P. P.: Nem véletlen, hogy az operett és a musical együtt tanulható a főiskolán – szemben az operával, ami minden szempontból más műfaj. A Madáchban főképp musicalek vannak a repertoáron, mint Az Operaház fantomja és a Volt egyszer egy csapat. Most tehát nagyobb részben musicalt, kisebb részben operettet játszom, de elfér egymás mellett a kettő, s a közönség is mindkettőben szívesen lát.

V. E. S.: Én is sokfélét játszom; sőt volt egy olyan időszak, amikor egyszerre énekeltem egy koloratúr szoprán szerepet, és Edith Piaf-dalokat. Akkor mutattuk be Kacsóh Pongrác János vitézét, amiben a Francia királylányt játszottam – és mellette ugyanabban az időben énekeltem Piaf kimondottan karcos hangvételű dalait egy olyan darabban, amiben elég drámai jelenetek is vannak. Akkoriban sok kolléga mondta, hogy a Guinness-könyvbe is be kéne kerülnöm, mert példátlan, hogy valaki egyazon időben két ilyen különböző szerepet játsszék.

– Ahogy néztem az általad játszott szerepeket, azok közt nemegyszer akadtak negatív figurák vagy bajkeverők. A Chicago-ban például Mary Sunshine transzvesztita, de a Volt egyszer egy csapat-ban Frank is elég megosztó figura.

P. P.: Igen, elmondhatom, hogy amióta – négy éve – végeztem a főiskolán, a bonvivántól a buffó szerepkörig szinte
mindent játszhattam már. Ilyen volt a női bőrbe bújt szerep, vagy a tinédzser fiú a „Csapat”-ban, de beszélhetek az általam leginkább Pavarottisra vett operaénekes figuráról is a Fantomban. Sokféle alakításból áll össze az eddigi repertoárom.

– Létezik-e még Három Ifjú Magyar Tenor szövetsége?

P. P.: Igen. Két főiskolai osztálytársammal vágtunk bele, Derzsi Györggyel és Jegercsik Csabával, akivel most Hidegkúton is együtt játszom. A főiskolán egy évvégi vizsgára – egyfajta fricskaként – elkészítettük az akkor igen népszerű „Három tenor”  saját változatát. Ezt meglátta egy programszervező, aki azonnal meghívott egy fellépésre, a Lánchíd 150. évfordulójára, és aztán rengeteg műsoron vettünk részt. Néha nagyzenekarral, néha csak egy zongorával, de abszolút magas zenei igénnyel adunk elő olasz dalokat, dalbetéteket, bár mostanában kevesebb rá a lehetőségünk.

– Ha jól tudom, mindketten több helyen is játszotok, az ország különböző, egymástól távoli színházaiban. Hány lábon kell állnia ma egy énekes színésznek?

V. E. S.: Sok. Egyrészt a mai világban nem életbiztosítás ez a pálya, másrészt ezt csak úgy lehet csinálni, ha az emberben él az elhivatottság, és akkor érzi jól magát, ha minél többet lehet színpadon. A mi fehérvári színházunkat egyébként másfél éve átépítik, úgyhogy ez idő alatt nem volt hol játszanunk, országjáró előadásokat kellett szerveznünk. Déryné Színháznak is neveztük magunkat, mert valóban bejártuk az egész országot – ez egyrészt nagyon jó volt, mert rengeteg helyen megismerhették a társulatunkat, de nagyon fárasztó is volt. Közben Péterrel már nagyon régi tervünk volt hogy egy önálló produkciót hozzunk létre, és idén erre is lehetőség nyílt Pesthidegkúton, ahol talán még egy társulatot is össze tudunk majd hozni. Az első produkciónak, a Lili bárónőnek már megvolt a terve, s azt is tudtuk, kikkel dolgoznánk együtt, amikor találkoztunk a hidegkúti kultúrház igazgatójával. Ő megelőlegezte a bizalmat nekünk, így azóta már négy előadást játszottunk le, elég szép ház előtt. A visszajelzések nagyon jók, és külön jól esik, hogy mindenki azt mondja: nem érződik rajta – rossz értelemben véve –, hogy „művelődési házi” produkció lenne, hanem valóban
profi előadás.

P. P.: Én már nem ingázom annyit, mint régebben, leginkább a Madáchban játszom – jelenleg négy darabban. Lesz egy új bemutatónk februárban is: a színház Tolnay Szalonjában egy, a húszas-harmincas évek igényes kabaréját felelevenítő műsort készítünk Andreával, Eszterrel és Arany Tamással. Ez megint egy más lehetőség: itt inkább a színészi vénánkra és a humorunkra van szükség, úgyhogy most erre is készülünk. A Lili bárónővel pedig, ha Hidegkúton kellő sikert aratunk, várhatóan vidékre is eljutunk majd.