Életrajz
1975. január 17-én láttam meg a napvilágot Debrecenben, gyermekkoromat Nyíregyházán töltöttem.
A zene és a színház születésemtől kezdve végig kísérte életemet, mivel édesapám 1963-81 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója volt. Édesanyám gyerek színházat szervezett, előadásaikkal sok mosolyt csaltak a kis lurkók arcára.
A Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolába jártam, tagja voltam a világhírű Cantemus gyermekkórusnak, 7 évig tanultam zongorázni.
A Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségiztem, ahol Bánhidiné Maróti Magdolna énekművész-tanárnő egy könnyűzenei kórust szervezett. Később a csapat ZIG-SINGERS néven országos hírnévre tett szert. Koncertjeiken énekeltem, konferáltam, zongoráztam.
1992-ben részt vettem a Mandala Dalszínház megalapításában, mely hiánypotlója volt az akkori városi és megyei művészeti életnek. Munkásságomért azévben Nyíregyháza Város Kulturális Életéért kitüntetésben részesültem
1993-ban a fővárosba költöztem, és 1996-ig Toldy Mária Musicalstúdiójában tanultam. 1995-től tagja voltam a Fővárosi (később Budapesti) Operettszínháznak, s közben 2001-ben operett-musical színész szakon szereztem diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Azóta szabadúszóként tevékenykedem és hálisten sokféle szerepkörben bemutatkozhattam a közönségnek.
Egyik legkedvesebb szerepem Edwin, a Csárdáskirálynőből, melyet először 2000-ben játszottam, német nyelven, az Operettszínház düsseldorfi turnéján. Azóta 5 féle verzióban magyar és olasz nyelven is énekeltem a szerepet.
Az Operettszínház mellett játszottam, játszom a Madách Színházban, Nyíregyházán, Kecskeméten és Győrben is, illetve vendégszerepeltem Olaszország, Németország, Hollandia, Luxemburg, Svédország, Szerbia, Japán és az Egyesült Államok színpadain.
Még főiskolásként két osztálytársammal, barátommal (Derzsi Györggyel és Jegercsik Csabával) egy év végi vizsgára készítettük el – egyfajta fricskaként – az akkor igen népszerű “Három tenor” saját változatát. Első fellépésünk 1999-ben, a Lánchíd 150. születésnapján, a Pannon Kamarazenekarral volt. Három Ifjú Tenorként azóta is számos műsorban, rendezvényen szerepeltünk nagy sikerrel. Nagyzenekarral, vagy néha csak zongorakísérettel, de abszolút magas zenei igénnyel adunk elő olasz dalokat, operett- és operarészleteket.
Színházi elfoglaltságaink mellett 2005-ben művészbarátaimmal megalapítottuk saját társulatunkat, a Bal Négyes Páholyt, melynek művészeti vezetője vagyok, s mely célul tűzte ki a tradícionális magyar színházművészetre épülő, míves szórakoztatást.
Első bemutatónk a Lili bárónő című operett volt, majd 2006-ban egy zenés kabaréesttel (Látta-e már Budapestet éjjel?) derítettük jókedvre a közönséget.
2009-ben felkértek a Csabai Csillag Musical Stúdió vezetésére, melyet 1 évig irányítottam – majd létrehoztam a saját, Bal Négyes Páholy Színi- és Musical Stúdiumunkat, ami szintén egy évig működött.
2011.októberétől tagja és tanára vagyok Vác Város Közművelődésért Díjával kétszeresen kitüntetett csapatának, a Fónay-Humánia-Társulatnak.
2012.januárjában részese lehettem – meghívott vendégként – a Dél-Kaliforniai Magyar Színház első produkciójának Los Angelesben…folyt.köv…
CD közreműködéseim:
Valahol Európában – musical (BMG, 1995)
Elisabeth – musical (Universal, 1996)
Utazás – rockopera (Madách Színház kiadása, 1997)
A víg özvegy – operett (Musik Leben – csak Japánban, 1998)
Titanic – rockopera (szerzői kiadás, 1999)
Huncut a lány – zenés játék (Universum, 2000)
Az operaház fantomja – musical (Madách Színház kiadása, 2003)
Végállomás – rock-musical (Song Records – 2007)
Jó reggelt napfény – Mahó Andrea cd-je (Universal, 2009)
Charley nénje – zenés játék (Gold Records, 2010)
Jézus Krisztus Szupersztár – rockopera (Really Useful Records, 2010)
Fehérlaposok – rockopera (Magyarock Dalszínház kiadása, 2011)
TV:
A Budapest TV Musicalvarázs című műsorának szerkesztője, művészeti munkatársa (2005).
Rólam:
Kántor Éva – Bodnár István: Álomszerepek, szerepálmok (interjúkötet – 2004)
Közülünk való – a Kölcsey Televízió portréműsora (2007)
Viraszkó Szilvia: Közülünk való (interjúkötet – 2009)
SZEREPEIM,
A BEMUTATÓK IDŐRENDJÉBEN:
1992
Webber – Rice – Blum T.: József és a bűvös kabát – Narrátor /Mandala Színház, Nyíregyháza/
Móricz – Kocsák – Miklós: Légy jó mindhalálig – Török János /Mandala Színház, Nyíregyháza/
1993
Várkonyi – Miklós: Sztárcsinálók – Pallas, hírhozó /Csokonai Színház, Debrecen/
Presser – Sztevanovity – Horváth: A padlás – Rádiós /Mandala Színház, Nyíregyháza/
1993-1996 -Vasutas Musicalstúdió – Budapest (művészeti vezető: Toldy Mária)
Vizsgaszerepek:
J.K.Szupersztár – Júdás
A vörös malom – János
Miss Saigon – Professzor
1994
Gallai – Fábri: Kolumbusz – Santangel, kincstárnok /Mandala Színház, Nyíregyháza/
1995
Gershwin – G.Dénes: Crazy for you – Pete, cowboy /Fővárosi Operett Színház/
1996
Szakcsi – Csemer: Dobostorta – Cimbi /Fővárosi Operett Színház/
Lévay – Kunze – Sziámi: Elisabeth – Bathyány gróf /Szabadtéri Játékok, Szeged; Fővárosi Operett Színház/
Margoshes – Levy – Miklós: Fame – Jose Vegas /Thália Színház/
Webber – Rice – Miklós: Jézus Krisztus Szupersztár – Fanatikus Simon /Fővárosi Operett Színház/
1997
Styne: Van, aki forrón szereti – Tom és Shell-fiú /Fővárosi Operett Színház/
1997 – 2001: Színház- és Filmművészeti Egyetem, operett-musical-színész szak
1998
Várkonyi – Miklós: Sztárcsinálók – Néró /Szabadtéri Színpad, Nyíregyháza/
1999
Árvai – Csongrádi – Papp: Huncut a lány – Pityke Péter /Budapesti Kamaraszínház/
2000
Tolsztoj – Kocsák – Miklós: Anna Karenina – Karenin /Ódry Színpad/
Kálmán: Csardasfürstin – Edwin /Deutsche Oper am Rhein, Düsseldorf/
Kander – Ebb – G.Dénes: Chicago – Mary Sunhsine /Ódry Színpad/
2001
Sondheim: A little night music – Egy kis éji zene – Henryk /Ódry Színpad/
Gogol: Háztűznéző – Csocsalov /Ódry Padlás/
Kálmán: Csárdáskirálynő – Edwin /Budapesti Operettszínház/
Kander – Ebb -G.Dénes: Chicago – Mary Sunhsine /Madách Színház/
Szirmai – Gábor: Mágnás Miska – Baracs /Nyári Játékok, Velence/
Jacobi: Leányvásár – Tom Miggles /Nyári Játékok, Velence/
Kálmán: Principessa de la Csardas – Edwin /Olaszország/
Merill – Styne: Funny Girl – Ziegfeld tenor /Budapesti Operettszínház/
Kálmán: Cirkuszhercegnő – Mr.X /Budapesti Operettszínház/
Lehár: A víg özvegy – Cascada /Budapesti Operettszínház/
Kálmán: Csardasfürstin – Edwin /Hollandia/
Baum – Nagy: Csodálatos Óz! – Gyáva Oroszlán /Gózon Gyula Kamaraszínház/
2002
Kálmán: A cigányprímás – Rácz Laci /Katona József Színház, Kecskemét/
Fenyő – Tasnádi: Made in Hungária – Ricky /Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza/
2003
Webber: Az opereház fantomja – Umberto Piangi, operaénekes /Madách Színház/
2004
Kálmán: Cirkuszhercegnő – Mr.X /Katona József Színház, Kecskemét/
DiPietro: Te édes, de jó vagy, légy más – 18 szerep /Madách Színház/
Schönberg – Miklós Tibor: Miss Saigon – Chris /Győri Nemzeti Színház/
2005
Webber – Bródy: Volt egyszer egy csapat – Frank /Madách Színház/
Huszka: Lili bárónő – Illésházy /Bal Négyes Páholy/
Strauss: Dr.Bőregér (Denevér) – Alfréd /Budapesti Operettszínház/
2006
Látta-e már Budapestet éjjel…? – Péter /Bal Négyes Páholy/
2007
Strauss: Denevér – Alfréd /Japán/
Kálmán: Csárdáskirálynő – Edwin /Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza/
2009
Thomas – Aldobolyi – Szenes: Charley nénje – Topplebee ezredes /Pódium Színház/
Látta-e már Budapestet éjjel…? – Péter /Bal Négyes Páholy, felújítás/
2010
Huszka: Lili bárónő – Illésházy /Bal Négyes Páholy, felújítás/
Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár – Annás /Madách Színház/
A Madách Musical Pályázat keretében:
Faltay-Orosz-Gebora: Csók – Kiss Béla
Másik-Vizeli: A púpos (címszerep)
Vizy-Tóth: Attila-Tiszta szívvel – Párttitkár /Madách Stúdió/
2011
Kocsák-Miklós-Tolsztoj: Anna Karenina – Karenin /Madách Színház/
Másik – Vizeli: Fehérlaposok – Molnár László /Magyarock Dalszínház/
2012
Szirmai: Mágnás Miska – Baracs /Szoboszlay Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház/
